A Szegedi Nagyárvíz és a Fogadalmi Templom harangjai séta

calendar_month Időpont: febr. 07. szombat, 10:30
place
Helyszín: Dóm tér 16.sz, Szeged, Hungary, 6720
map Térkép

A szegedi Nagyárvíz és a Fogadalmi Templom harangjai séta

Jegyár: 3500 forint / fő ℹ︎ Leírás: Sétánk első állomásaként a szegedi Nagyárvíz történetével, valamint az azt követő szegedi egyházfenntartó hatóság fogadalmából épülő új templommal ismerkedünk meg. A kitörő első világháború miatt, majd csak az 1923-ban folytatódó építkezések Glattfelder Gyula püspök megrendelői koncepciójában is változást eredményeztek. Ezen szempontok ismertetése mellett az új székesegyház harangjainak történetét ismerhetjük meg. A séta részeként a templom nyugati tornyának harangszintjéig is felsétálunk, ahol a templom öt harangja közül néggyel tudunk megismerkedni. A harangok megtekintését követően lehetőség lesz a torony 46 méter magasságban lévő kilátószintjének meglátogatására.

ℹ︎ A program gyülekezőhelye: Szegedi Dóm Látogatóközpont fogadótere.

⏳ A program időtartam: 90 perc

A program jegyváltáshoz kötött.

Jegyváltás a Szegedi Dóm Látogatóközpont jegypénztárában, vagy Online jegyváltás: https://www.jegy.hu/program/a-szegedi-nagyarviz-es-a-fogadalmi-templom-harangjai-seta-134501

További információk:

a Szegedi Dóm Látogatóközpontban Cím: Szeged, Dóm tér 16. Honlap: www.szegedidom.com Tel.: +36-20/220-7227 E-mail: domlatogatokozpont@gmail.com

arrow_warm_up
bug_report Hibát jeleznék ezen az oldalon

Hibajelentés

Szeretném jelezni az üzemeltetőknek, hogy hibát találtam a jelenlegi oldalon.

check_circle

Köszönjük, hogy jelentetted a hibát! Igyekszünk minél előbb megoldani.